A Titokzatos Hölgy.

Szerda reggel volt, kinn esett az eső és én a szobám ablakán keresztül nézegettem a tájat.
Fél 11 volt már és úgy éreztem valami történni fog.
Ahogy ott áltam és bámészkodtam, egy Öreg hölgyre lettem figyelmes. Lassú léptekkel vonult a házunk előtt lévő szeméttárolók felé. Lassan és félénken szétnézett, majd belenyult. Valamit keresgélt benne majd lemondóan, továbbment. És ez így ment napokon keresztül. Egy nap aztán, úgy időzítettem, hogy pont akkor vittem le a szemetemet mikor érkezett, és a szemetes zsákba külön csomagoltan egy egész kenyeret is betettem. Amíg a szeméttárolónál álltam addig nem jött oda. Kíváncsian rohantam fel és néztem ki az ablakon. A hölgy ismét a szeméttárolók felé vette az irányt, és belenyult. Ez az gondoltam magamban, most kiderül mit keres. Láthatóan boldogan vette ki a becsomagolt kenyeret.
Öröm töltötte el a lelkemet, de egy kicsit gondolkodóba is estem. A hölgy jól öltözött volt. Nem hiszem, hogy szegény lenne. Elhatároztam, hogy másnap ismét próbára teszem. Reggel a házunk mellett lévő pékségbe siettem. Két kiló kenyeret kérek mondtam. A pék furcsán nézett rám. Megszokta, hogy magam részére két naponta vásárolok fél kilónyit. Vendégek jönnek? Kérdezte meglepetten. Nem nem. Válaszoltam neki, más célból lesz. Azzal sietve távoztam. A lakásba érve, gondosan becsoagoltam mind a kettőt, és vártam. A hölgy feltűnt és én rohantam le, a két kenyérrel. Láttam megáll és nem jön oda. Ránéztem és ő félénken elmosolyodott, ősz haján valami remény csillant meg. Elmentem a szeméttárolótol. Ő lassan odatipegett és belenézett. Felcsillantak a szemei, és mosolyogva vette ki a két kenyeret. Alig vártam a holnapot, és egyre azon tűnődtem, miért jár egy jól öltözött öreg hölgy, a hétköznapi nyelven szólva "Kukázni". Másnap reggel ismét 2 kenyeret tettem a szeméttárolóba, de nagy meglepetésemre, egy kis cetli volt oda ragasztva amire láthatóan remegő öreg kézírással ennyi volt írva. " Köszönöm magának a jó Isten áldja meg". Eldöntöttem, hogy követni fogom kerül amibe kerül, hisz azzal, hogy hol lakik és hová viszi már nem vesztek semmit. Másnap reggel ismét a Pékhez siettem és ismét két kenyeret vettem. Azt gondosan becsomagolva, ismét a szeméttárolóhoz vittem de ez úttal a tetjére tettem. Nemsokára jött is a hölgy levette, majd belenézett és tovább ment. Lassan követni kezdtem. Nyugodtan haladva tartott a hegy felé ami gyermekkoromban olyan sok sok szép emléket rejtett. Majd egyre beljebb ment a sűrűbe. Ahogy elérkezett egy kis tisztásra, Leült egy fa tövében lévő tönkre, és kezdte a kenyereket szétcsídesni és kiszórni. Kis idő mulva, két őzike egy kutya két macska és egy sereg madár vette körül az idős hölgyet. Egészen közel mentek hozzá és ő beszélgetett velük. Eteti őket álmélkodtam el, és ők pedig körülötte vannak. Csendben mozdulatlanul álltam a rejtekhelyemen, hogy ne zavarjam őket. Másnap azonban elhatároztam, beszélek valahogy az idős hölgyel. Kifigyeltem és mikor elindult utána szaladtam. "Várjon kérem " mondtam neki. A Hölgy megállt majd félénken kérdezte. " Mit óhajt? " " Láttam tegnap az erdőben az állatokkal, és szeretném megkérdezni Miért beszél velül? " A hölgy elmosolyodott és így felelt, Jöjjön velem, és belémkarolt. Lassan elindultunk az erdőbe, oda ahol előző nap volt. Leültetett a tönkre magamellé, és lassan törni kezdte a kenyeret. Rámnézett majd ezt mondta. " Pont mint a fiam. " És két hatalmas könycsepp gördült le az arcán. Majd megkérdezte " Hisz Istenben?" Hiszek feleltem. Majd gyorsan a tárgyra tértem, mit értett az előző mondatán? És a hölgy mesélni kezdett. Tudja fiatalember, volt egy fiam akit nagyon szerettem, egyetlen gyermekem volt. De a Bánya elvette tőlem. Milyen bánya? kérdeztem. Hát ez ami itt húzódik alattunk a Bánya. Furcsa érzés fogott el. Közben megjelentek az állatok és a hölgy beszélni kezdett velük. Az őzek a kutya a macsaka és a madarak, mind mintha felelnének az idős hölgynek, és ő minden csiripelésre, nyávogásra, és az őzek bőgésére tudta a választ. Mintha értené mit mondanának. Ahogy ott ültem és néztem, hogy remegő kezeivel eteti az állatokat, elszorult a szívem. Megkérdeztem, Vannak rokonai néni? , Nem kellek én a kutyának sem válaszolta. A férjem és a fiam meghaltak, a bányaszerencsétlenségben én pedig ide jutottam. Senkit sem érdekelek. Ezek az állatok a barátaim. Hisz kit is érdekelne egy idős beteg asszony. Én pedig rávágtam. " Engem". A hölgy rámnézett és elnevette magát. Téged? kérdezett vissza, hisz nem is ismersz. Ezek az állatok ismernek, hisz a halál után a lelkek egy egy állatba költöznek. Nekem ők a családom. Halgattam az idős hölgyet, majd karonfogtam és hazakísértem. Nem engedett az otthonáig, fél úton elváltunk egymástól, de megígértem neki, hogy minden nap elviszem a kenyeret a megbeszélt helyre. Így ment ez 3 éven keresztül, én minden nap mentem, a hölgy minden nap jött, és együtt etettük az állatokat. Egy nap aztán furcsa dolog történt, a megbeszélt helyre egy fiatal lány érkezett. A Terinéni beteg kórházba van. Ilyedten néztem rá. Hogy hogy beteg? Reggel rosszul volt felelte a lány tessék hozzá bemenni, mert valamit szeretne elmondani a bácsinak. Azzal a lány elment. Teri néni a kóházban, egy ágyban feküdt magányosan egy hátsó kórteremben. Mikor beléptem elmosolyodott. " Hát eljöttél? " kérdezte, és kinyújtotta a kezét. Vézna újjaival, és sovány arcával szinte kérlelt, hogy fogjam a kezét. Azért hívattalak kezdte, mert nem egészen sok időm van már. És szeretném rádbízni a családomat. Némán bólintottam, hogy rendben van. Kivette a láncot a nyakából, és a kezembe adta, ezt viseldt, különben nem megy oda hozzád egyik sem. Átvettem a láncot, majd másnap reggel egy csokor virággal a kezemben érkeztem a kórházba, de a kórteremben már egy másik beteg feküdt. Terinéni hol van? kérdeztem az arra járó nővértől. Rokona talán? Kérdezte a nővér. Nem nem feleltem, egy ismerőse vagyok és megmutattam neki a láncot. A nővér arca elkomolyodott, és csendesen ennyit mondott, magát emlegette. Engem? kérdeztem meglepve. Igen önt, azt mondta akinél a lánca van, az az úr az ő fia. Én ? Kérdeztem, hiszen én csak egy, ismerőse vagyok. Erre a nővér előhúzott egy régi képet amin megszólalásig rám hasonlító kisfiú volt. Majd egy későbbit ami már az én Ballagási képem volt. Elállt a lélegzetem. Ez, hogy került ide? A nővér látva a meglepettségemet, leültetett és mesélni kezdett. Teri néni nagyon régóta beteg volt. Egy fia született amit elvettek tőle, mert szegény volt és nevelőszülőkhöz adták. Évekig kapott képeket önről de aztán egy napon már nem mentek a képek és a hírek. Azt mondták neki, hogy Önből bányász lett és a bányaszerencsétlenségbe belehalt. Mint ahogy a Teri néni férje is. Évekig gyászolt míg egy nap észrevette magát egy parkban, ülni. Igen emlékszem mondtam, épp kinn ültem az ifjúsági parkban. Igen mondta a nővér. Teri néni nagyon szerette magát. Hogy hogy szeretett? kérdeztem miért csak szeretett? A nővér arca sötét lett, és megsímogatta rémült arcomat. Teri néni az éjjel elhunyt. Forogni kezdett velem a világ. Hogy hogy elhunyt ő nem hallhat meg, hisz az anyám volt és az anyák hallhatatlanok. A nővér nyugodtan mondta, Igen az anyja volt, és az anyák tényleg hallhatatlanok, hisz ott élnek a gyermekeik szívében. Szomorúan a nővér kezébe tettem a virágcsokrot. És sírva mentem ki az épületből. Utam egyenesen a megszokott helyre az erdőbe vezetett. Leültem a fatönkre, és keservesen sírni kezdtem. A láncot szorongatva a kezemben. Mikor felnéztem, az összes állat ott állt körülöttem, és furán rám néztek. Aztán az őzike megnyalta a kezem, és az összes állat mintha egyszerre hajolt volna meg. Elfogadtak mondta egy belső hang ami mélyen szívem mélyéről jött. És ahogy a napfény felé néztem, mintha egy elköszönő asszony képét láttam volna. Ő volt! Dobbant nagyot a szívem Anya volt. És most mióta, élek először mondtam ki ezt a szót. Anya. Olyan jó és szép érzés volt ez. Ma már gyermekem és családom van, és az egyik napon a fiam megkérdezte, neki miért nincsen nagymamája. Ekkor én kézenfogtam, és kivittem az erdőbe útközben kenyeret vettem. Kiérva a nagy fa tövébe leültünk a tönkre. Elmeséltem neki a titokzatos hölgy történetét, és közben törtem a kenyeret, ekkor odajöttek az állatok és ezt mondtam a fiamnak. Nagymama itt van. Hol? kérdezte a gyermekem. Hát itt! Mutattam rá az állatokra akik körülöttünk álltak és jó ízűen ették a kenyeret. Tudod ha meghal egy ember, a lelke az állatokba költözik. Ezt a nagymamád tanította nekem. Hazamentünk, és másnap délután arra lettem figyelmes, hogy gyermekem a házunk udvaráról eltűik és csak hosszú idő múlva kerül elő. Mikor kérdőre vontam, hol járt ő halkan csak ennyit felelt. "Mamánál voltam apa."